A magyar irodalom a nemzet lelkiismerete, emlékezete és várakozása volt mindenkor. Költészetünk egy-egy tiszta csúcsa a magyar nép egy-egy tiszta álma, közös reménye, vágyakozása. A magyar költészet fényében a nemzet nagynak, tisztának, szabadnak akarta látni önmagát. A pesti utcákon tüntetők, a vérző diákok és munkások legigazabb álmunkat álmodták 1956-ban: függetlenségünket, szabadságunkat, emberi méltóságunkat. A történelem nagy pillanata az, mikor a nép megelőzi vezetőit, megelőzi költőit is. Ledobja sorsa terheit, megmutatja igazi erejét, világraszóló győzelemre tör. Szabad és boldog akar lenni. Előbb csak érzi, de már tudja is, hogy e küzdelemben még a vereség is magasztos. Így történt népünkkel 1956-ban. A magyar nép után a költők ébredtek legkorábban, s költeményekben próbáltuk őrizni a vereséget szenvedettek becsületét. Hervadhatatlan virágok csokra a magyar költészet. Történelmünk legszentebb pillanatai a nemzet közös ihletéből és közös vállalkozásából fakadtak. Minden nagy költészet győzelem a halálon.

„Ha a gyermek lelke jól van
megépítve, majd amikor
felnőtté válik és rá marad
a felelősség és a választás,
jól fog választani,
mert az igazság és a szépség
forrásai után kutat.”
Móricz Zsigmond

„A gyermek az elevenség,
az öröm, a jövőbe ható ígéret,
a bilincsbe nem vert ember.”
Ady Endre

A Szegény emberek prózairodalmunk egyik legdöbbenetesebb hatású, a háborút elítélő alkotása, az egyik legkegyetlenebb műve.
Móricz Zsigmond Hét krajcár című elbeszélése általános iskolai olvasmány, így az alapműveltség része. Ehhez a középiskolai oktatás még két-három elbeszélést tesz hozzá, többnyire a Tragédia, a Szegény emberek és a Barbárok címűeket. A közoktatásban négy esztendő alatt összesen tíz magyar elbeszélés sem válik tananyaggá. Móricz esetében is igazságtalan, ha regényei mellett alig említjük kis­epikai alkotásait. A Szegény emberek prózairodalmunk egyik legdöbbenetesebb hatású, a háborút elítélő alkotása, az egyik legkegyetlenebb műve.
Úgy kellene őt számon tartanunk, mint a legnagyobb elbeszélőt, aki állandóan figyeli, kérdezi, hallgatja és szemléli kérdés nélkül is a történő valóságot, s ezt az életanyagot formálja tökéletes műremekké.
Vasy Géza

Sötétségből jövök, a világosságot keresem. Az Ige az igazi világosság. Rovom érte földi utjaimat, régi dudásként fújom a dudám, ameddig fújhatom. Elnyűhetetlenek vagyunk, barátom, még szükség van ránk. Barátságunk felejthetetlen. A pokol itt van körülöttünk, benne vagyok én is, mint a népem. Itt a mennyországom is. Ott is, itt is sokszor átéltem incselkedéseket, nem ismertem fel minden csalást. Látom az ember gonosz tetteit s olykor mennyben vagyok, máskor pokolban. Míg élni kell, itt kell élni, itt szeretek. Hazudni nem akartam, a mennyet körülöttem mindig könnyen észrevettem, a népfelség igazát népemnek fújtam, legföljebb keveset tudtam. Mindig keveset tudtam. Akár meghallotta sóhajom az Isten, akár nem, akár észrevett a népem, akár nem, már 50-60 éve krajcáros költő vagyok, 32 éve krajcáros kiadó, így ver visszhangot a szívem, amíg csak ver. Nyugodj meg, ne félj, nem halsz meg, nem halunk meg. Elnyűhetetlenek vagyunk Magyarok, Istenem, Barátom, Szerelmem. (Elnyűhetetlenek)

Mitől ritkaszépek ezek a mesék? Válogatójuk és csiszolgatójuk, Varga Domonkos így ír erről a kötet utószavában: Eszem ágában sem volt Benedek Elekkel, Illyés Gyulával és népmesekincsünk más jeles tolmácsolóival vetélkedni. Csak a magyarság gazdag képzeletvilágának örökségéből igyekeztem meríteni még egy jó maréknyit. Vagyis főleg olyan meséket szedegetni össze s mondani el - a magam módján, mégis hűségesen - a mai és a holnapi gyerekeknek, amelyek kevésbé közismertek, amelyek olyan értelemben is ritkaszépek, hogy nem könnyű a nyomukra akadni: ritkán bukkannak fel - ha egyáltalán felbukkannak - a lányainknak-fiainknak-unokáinknak szánt népszerű gyűjteményekben – írta nagyon szép könyvéről Varga Domokos.

E könyv szerzője, e riportok írója gyalogos szegényemberként ballagta végig a történelem éles kanyarjait. Egyre több autót látott elsuhanni maga mellett. Ő nem bánta a suhanókat. Ment a maga útján, a két rossz, bütykös lábán ebek harmincadjára került gyárakba, halálra ítélt bányákba, jajongó falukba, ment Tiszántúlra és Dunántúlra, trianoni határokon túlra, emberek közé. A kesernyés mosolyú vándort régi ismerősnek, jó barátnak fogadták el mindenütt. Az első szembenézésre megnyíltak előtte a sorsok, a szájak, a szívek. Így született ez a minden ízében igaz, minden szavában hiteles és izgalmas híradás a magyar valóságról, amelyben nyakig benne éltünk, és élünk, s amelyről mégis olyan fájdalmasan keveset tudunk. Benke László könyve az első teljesnek mondható körképet tárja elénk az éleskanyar éveinek a maga kínjára maradt, tétován talpaló magyarságáról.
Varga Domokos

Életem első szonettjét, Ibolyák címmel 1960-ban írtam. A szonett zárt és kötött forma, fegyelemre, tömörítésre összpontosít. Szonettjeim főleg szerelemről, természetről, emberi kapcsolatokról, leányomról szólnak s néha „filozofikus” gondolatokat rejtő szonett írásával is próbálkozom. Sőt, még szüretről is írtam szonettet hexameterben: „Vedlik a táj dideregve, az ősz zörög itt, veti ágyát…”
Ezek a szonettek rácsodálkozások az életre, az elmúlásra. Igyekeztem, hogy minél változatosabbak, színesebbek legyenek, abban bízva, hogy az olvasó ráérezzen a szonettek szavakba foglalt „lelkére.”

Kora-fiatalságom óta foglalkoztam a misztikával – hiszen irodalomtanárnak készülvén, számos ponton érzékeltem a rokonságot / hasonló látásmódot a legjelentősebb írók műveivel (nem beszélve az egyiptomi, a görög kultúráról, amelyek kifejezetten rokonságot tartottak a mitikus/mitologikus szemléletmóddal). A kereszténység pedig új látásmódot hozott: a természeti valóság és a természetfölötti világ kapcsolata a modernitásban /is/ átjárható az égi hierarchia megismerésével, életünkbe beavatkozó aktivitása által. Ember-voltunk is csak a transzcendenciával áthatottan nyeri el értelmét.

Álmai kék cipője nyomát követve, keresve, kutatva
milyen messzire kellene menni érte – és itt van
a szemünk előtt, kezünk és szívünk ügyében
Varga Sinai Gizella költészete a mai Perzsiából,
asszonyi, költői, emberi sorsa, lelke legmélyéből.
Nagyon szép, letisztult költői hang. Legyen benne csöndes, boldog örömünk.
Benke László

„Festői életutam
szimbolikus figuráival a látvány mögötti
sokarcú élet
mítosszá vált titkait kutattam.

„...a gyűrt, tág-mélyű,
lomha fény-türelem,
pulzáló sokféleség,
izom-álom-ütései
addig becézgették,
és adták tovább
törtető utódaiknak
az esszenciát,
míg a sodort őrélét
el nem ért
Isten képmásáig,
– a beszélő bábig…”

A válogatott rövidprózai írásokat tartalmazó könyvben már
az egyes elbeszélések címe is láttatni engedi a történeti, szociológiai,
lélektani érzékenységtől motivált tematikai sokféleséget és élménybeli gazdagságot.
A narrátori pozíciót a dolgokhoz, jelenségekhez, emberekhez közel hajoló,
mikrorealista szemléletmód határozza meg.”

Egy gondolat bánt engemet: ágyban párnák közt halni meg! (…) S holttestemen át fújó paripák száguldjanak a kivívott diadalra…
Volt egy álom.
Petőfi Sándor minden népnek, minden embernek szabadságot álmodott. S hozzá pacsirtaszót! Az egész világnak, minden hazának és nemzetnek világszabadságot álmodott.
Az álom meghalt, a költő meghalt az álomért, s az álom tovább él nemzetében. Széchenyi is azt kérte egy 1848-as cikkében: „Óh istenem, ne hagyj elvesznem puha ágyban, kályhasut mögött, ha lehet, hazámat szolgálva haljak meg.”...

Tamási Lajos is minden népnek, minden embernek szabadságot álmodott. S hozzá pacsirtaszót! De az álom meghalt, s a költő meghalt az álomért. Vártuk, hogy az álom éltető eszmévé finomul népében, nemzetében. Széchenyi is azt kérte egy 1848-as cikkében: „Óh istenem, ne hagyj elvesznem puha ágyban, kályhasut mögött, ha lehet, hazámat szolgálva haljak meg.”
S ahogy 1848-49-ben vágtató lovakon jöttek ellenünk császári és cári hadseregek, 1956-ban még pusztítóbb erővel özönlöttek vágtató vas-lovakon. Tankokat küldtek ránk, egy-két napja győztes forradalmunkra, a legcsodálatosabb álom gyilkos ellenségei.

A régi falu modelljét állítja ez a fényképekkel gazdagon illusztrált könyv az olvasó elé.
Azét a faluét, amely egész felépítésével,belső szerkezetével, foglalkozás szerinti és társadalmi rétegződésével egyetlen nagy célt szolgált: a termelést, az anyagi javak létrehozását. Alkotó, termelő közösség volt a régi falu.
Élelmiszert termelt – gabonát, zöldséget, húst –, építőanyagokat, ruházati cikkeket, lakástextíliákat, bútorokat, mindent, amire a társadalomnak szüksége volt.

Az emberi nem története a múlttól jelenen át a jövő felé tart, de az egyén életútja fordított: gyerekként jövője, majd jelene van, később múltja lesz. Az ókoriak aranykortól ezüstön át a vaskorig tartották számon világunk idejét, de az utódok másképp látták: a középkoriak szemében állni látszott az idő, az újkor haladni vélt egy új aranykor felé. Napjainkban kénytelenek vagyunk szembenézni a hanyatlás aggasztó jeleivel. Szeretnénk az egész történelmet szép fejezeteihez hasonlónak látni, de valójában sosem szakadt meg drámai epizódjainak a sorozata.

Baán Tibor 1946 május 26.-án született Rákosligeten.
Tanár, költő, kritikus, esszéista. Jelen időpontig tizennégy verskötete, négy tanulmánykötete - a kortárs magyar irodalom alkotóiról – és két személyes feljegyzéseket (miniesszéket, kommentárokat stb.), tartalmazó műve, három regénymozaikja (Dorádó, Múzsák, Fényszögek) jelent meg.
Díjak: Év könyve-díj, 2005; Papp Árpád Búvópatak-díj, 2011; Bertha Bulcsú emlékdíj, 2012; Arany János-díj, 2017; Patronus Arts irodalmi díj, 2018; Magyar Érdemrend, Lovagkereszt, 2021

Nem vagyok elégedett az életemmel. Dühös, mérges vagyok. Haragszom a világra. Könyvem első részében megírtam haragvásaimat, szerelmeimet, otthonkereséseimet. Családom, válásaim, gyerekeim, életem fontosabb történeteit Magyar János bőrébe bújva mondom el. Fölvillantom nagyszüleink, szüleink, önmagunk, gyerekeink és unokáink életét, múltunkat és jelenünket. Szükségünk van közös reménységünkre. A jóság és a szeretet karácsonyi fényében tisztán látjuk, hogy tőlünk függ Magyarország lelkiállapota, gyerekeink boldogabb jövője. Oly sok viszály helyett családjaink gyógyulását kell választanunk és segítenünk.
Legnagyobb értékeimet apámtól és anyámtól kaptam. Fiatal koromban az Olvasó Munkás Klub volt szellemi otthonom. Tamási Lajost szellemi apámnak tekintettem, Varga Domokost Dombi bátyámnak szólítottam. Példaadóimról kötetem második részében szólok (Költők, szellemi apáim)...

Baán Tibor: Fényszögek címû legújabb, vegyes tematikájú könyvének egymásnak felelô szólamai az alkotó majd minden mûfaját megidézik a prózaverstôl a mozaikregényig, az abszurd (egyfelvonásos) drámáktól a kötetzáró önvallomás esszéig. E mûfaji sokszínûség - paradox módon – nem a széttagoltságot, hanem az alkotói világkép harmonikus egységét bizonyítja..

Dr. Bagdy Emőke így ír a kötet bevezetőjében:
„Oláh Tamás szabadverseiben és gondolatáramlásaiban az involválódás titka a nyitottság.
Ha elengedsz minden mást és ráteszed magad a meghallgatás belső áramlataira, akkor egy-egy üzenete megragad és bevon. Már nem az foglalkoztat, hogy milyen költői kívánalmakkal találkozol, mert nem a rím vagy ritmus a döntő, hanem az együttérzésből ébredő üzenetének érvényessége. Ezt kívánom mindenkinek, aki a közelébe kíván jutni Oláh Tamás költészetének.”

Ács Margit, Kossuth díjas író ajánlása:
„Jól tudjuk, hogy a népi szellemiség a magyar kultúra minden szegmensében éreztette hatását, erről az evidenciáról mégsem született komplex áttekintés ezidáig. Az egyes műfajok tudós elemzői egy-egy részjelenséget megvizsgáltak, feldolgoztak ugyan, sőt a műfajok közötti kölcsönhatások egyike-másika is bekerült a köztudatba, például sok szó esett Bartóki modellről az irodalomban, avagy kellő súllyal szerepel a néptánc a nemzeti hagyományőrzésben, de Neszmélyi Károlyra várt a feladat, hogy a népi szellemi irányzat összefüggő rendszerét, folyamatszerű jelenlétét a magyar kultúrában megvilágítsa, meggyőzően dokumentálja kevéssé ismert vagy már feledésbe merülő vallomásokkal, kritikákkal, levélrészletekkel, sajtóviták felidézésével.

Valaki megkérdezte tőlem, ki az a címben említett elsüllyedt tanú. Ki más, mint én, mondtam neki határozottan, hiszen a nyolcvanas években jó évtizedig nem írtam verset. Pedig ismertem Illyés Gyula szarkasztikus figyelmeztetését: „aki a versírást abbahagyja, az igazmondást hagyja abba.” Ki kellett várnom a szorongató élethelyzet változását, mert eltűntnek, megsemmisültnek éreztem magam, belesüllyedtem az árulással felérő, azt eltakaró gyűlölet tobzódásába, és elvesztettem a szavakat. Nem tudtam menekülni a pusztítás roncsoló közegéből, mert nem lehetett. Ez volt életem magánéleti mélypontja. Egyszer aztán kiszakadt belőlem a vers, átszakadt a gát. Amikor később folyóiratban is megjelent, ’56-os bebörtönzöttek vívódó vallomásainak szövegkörnyezetében, eltűnt a konkrét élethelyzet magánéleti jellege, sorsuk része lett a sűrített drámaiság a maga többértelmű jelentésével. De legalább ennyire, ha nem jobban elsüllyedt tanú ifjan meghalt édesapám is, aki – Kodolányi János szavaival – egy „süllyedő világ” végóráiban, új borzalmak kezdetén (1946-ban) merült el a részvét nélküli ismeretlenségben. Mindössze huszonhét évet élt.

„Van itt egy ház, és benne egy ember, versből van a ház és versből az ember”. Versből van a kert is, amely a házat övezi. Ez Benke László új könyvének Édenkertje. A szeretet és a szerelem jelképes forrásvidéke. Évával él itt tiszafák, fenyők, diófák árnyékában, „a szerelem erőterében”. Háromdimenziós, négy évszakos, rejtelmekkel teli táj ez, mint az emberi lélek bűnbeesés előtt. Jelenkorunk kihalt játszóterének övezetében, a költészet időtlen és felmérhetetlen terében vagyunk. A költő mindig más és más alakban mutatja meg szerelmesét, örökkön változó Éváját, akit elhalmoz rajongása fényével „a testre és lélekre éhező, szomjazó ember”.

Czigány György 1931 nyarán született Budapesten, de eszmélésének városa Győr. 1943-ban kerül vissza a fővárosba, itt éli meg a szőnyegbombázásokat és az ostromot. Zongoraművész diploma-hangversenye 1956-ban volt. Csaknem ötven éven át készített zenei és irodalmi műsorokat a Rádióban és a Televízióban. .

Ezerszer megírták: az élet egy nagy utazás. Utazás közben pedig az ember folyton határokon lép át, ismeretlen területekre téved. Arról is sokan és sokat írtak, hogy az élet a legkeményebb iskola, benne az ember az örök diák, az erre-arra terelgetett tanuló. Utazás és tanulás – ezek az izgalmak valahol a felnőtt kor hajnalán kezdődnek és vélhetően az elmúlásig tartanak...

Nagy Miklós pap, pápai kamarás, jelentős költő és novellista 1894-ben született. Alig fiatalabb neves pap-költő kortársainál, Harsányi Lajosnál, Sík Sándornál. Egy évvel idősebb Mécs Lászlónál. A Mindszenty-per V. számú vádlottjaként viselt börtönt az ötvenes években, majd Komárom megye legkisebb falujának, Únynak lett lelkipásztora. Itt temették el a kicsi templom kertjében 1973-ban. Említett kortársaival legalábbis egyenrangú író, költő, csak őt az ostrom utáni évtizedekben szinte teljesen elfeledték. 125 éve született. Művei a magyar irodalom igaz értékeit gazdagítják. Verseiből, novelláiból, börtönnaplójából mutat fel jelen könyvünk új, fölfedezést érdemlő darabokat.

Könyvem hat - látszólag nem egymáshoz kapcsolódó esszéje - bizonyos vonatkozásokban szervesen összefügg egymással. Mindegyikben az emberi Sors leglényegesebb magva: a teremtményeknek a Szeretet-Istenhez való viszonyulása tárul fel. Ezért került a könyv élére egy elméleti tanulmány Isten irántunk való kiapadhatatlan szeretetéről, amely mintegy megalapozza ösztönös sejtésünket arról, hogy Ő mindnyájunkat gyermekeinek tekint és valódi Atyaként törődik életünk alakulásával. Csak annyit vár ezért cserébe, hogy mi is csatlakozzunk a világ átalakításával kapcsolatos Szeretet-tervének megvalósításához. Ha eltávolodunk tőle (életünk középpontjától), akkor elidegenedünk embertársainktól, sőt önmagunktól is. De ha ezt felismerve visszalépünk a közös emberi világba, rátalálunk valódi küldetésünkre: magunk is az élő Szeretet közvetítőivé, fénysugárzókká válunk...

Elindulok hát én is az idők szürke homályába, el a múltba. Nem nehéz, hiszen én is ott vagyok a nagy hegyeknek ormán piros csizmámban, s úgy keresem a magam menedékét a kifordított arcú világ elől, hogy alig értem jót, alig értem szépet, és mégis azt mondom: szép volt az élet, s habár erőt-erőt vesz rajtam a reménytelenség, túl kell lépnem rajta, ki kell lépnem belőle. Fájdalom párosul bennem szépséggel, az örök fájdalom az örök szépséggel. A fuldokló kap még a szalmaszál után is, mert élet, élet, s akárhogy is, élni szép, s ezt a szépséget menteni kell...

Ezt a könyvet nem történészek írták, nem a múlt idôket huvös
ésszel mérlegelôk, kutatók. Hanem azok, akik ott voltak,
mikor az ég zengett: kétséggel és reménységgel, erôvel és
gyöngeséggel, hiúsággal és büszkeséggel, szeretettel és gyulölettel,
bátorsággal és félelemmel megvert-megáldott, eleven emberek. E
gyujteményben ôk vallanak híven a látottakról-hallottakról, bár
egymás iránt olykor elfogultan, sôt igaztalanul. Többnyire mégis
hihetünk nekik. Enyhe túlzásaik, tanúságtételüket átszínezô érzelmeik
nemhogy meghamisítanák – hitelesítik inkább a naplóikból,
leveleikbôl, visszaemlékezéseikbôl kirajzolódó képet. Hiszen a kor
volt ilyen, az hatott rájuk is. S mi csak örülhetünk, hogy akiket személy
szerint elénk idéznek, azok nem köztéri szobrokká merevedve
jelennek meg,...

A baj ott kezdődik – mondja az elkoptatott régi vicc –, mikor az ember halva születik. Az író akkor születik halva, ha azt hiszi magáról: ő tud írni. Ez a könyv az élveszületőknek szól, akik velem együtt vallják: van még mit tanulniuk. Utat nekem is – és mindnyájunknak – főként az írásművészet nagyjai mutatnak, Mikes Kelementől Móricz Zsigmondig, Lev Tolsztojtól Albert Camusig, Arany Jánostól Pilinszky Jánosig. Még ha mi nem is jutunk el soha az ő mélységeikbe és magasságaikba...

KÉT ÉV
(részlet)
Álmodom: nyitok be, és a banda
röhögve-ríva ugrik nyakamba,
köztük Kismagdus, akit pólyásan
hagytam ott, hogy két évig ne lássam,
s most körültáncol s irtó kíváncsi,
ki ez a szőrös, nagyorrú bácsi…
S a többi hasát fogva kacagja,
„Hát ki, te buta, hát ez az Apja!”...

Az a legjobb tán az ilyen apróságokkal való bánásban, hogy annyit kell nevetni rájuk (meg rajtuk). Hát még ha épp megfürdettük őket este, s most ott feküsznek egyetlen nagy törülközőbe – vagy fürdőlepedőbe – tekerve, hogy csak a két szemük meg az orruk hegye látszik ki belőle! Kapálódznak kézzel-lábbal, rúgnák le magukról a leplet, de mi nem hagyjuk, dehogy hagyjuk, húzzuk vissza rájuk, s közben lapogatjuk őket a tenyerünkkel, hogy mindenütt jól felitassuk testükről a vizet, meg ne fázzanak. Aztán jöhet az öltöztetés, bele a karjukat a kising ujjába, vagy ha már kinõttek a pólyás korból, a külön hálóruháéba – ezt mi éccakai hacukának hívtuk –, popójukat a pelenkába és így tovább, lehetőleg apai-anyai közös erővel, mert egy anya kevés ehhez...

Székely Dezső költészetére nagy szükségünk van; versei a tisztaság,
tisztesség és igazságosság biztató példái. Ha lemondanánk róla,
a költészet katartikus hivatásába vetett hitünkről mondanánk le;
akkor szabad utat engednénk az ember és a világ még további romlásának.
Benke László

Az ágyak, a sodronyok. Feszültek, pucéran, aranyos csillogással; egyszerűen feszültek ebben a küzdelemben, fiúalakot öltöttek, ott feküdt valamennyi társa, erősen, pengő életével, sziporkázott a sodronyok kidörzsölt felszíne. Cirok elnézte őket, már soha többé nem fekszenek bele ezekbe az ágyakba, soha többé, a sodronyhuzalok feszültek, pengtek, vakítottak, „nem, nem, nem akarom elveszíteni!”. „Én vagyok itt, én vagyok ez!” Visszhangos kiáltás az üres hálóteremben. A sodronyok némán tűrtek, keményen tartották magukat, minden teleszórva fénnyel, a fiú könnyedén megrántotta a vállát, mint aki… mint aki, és életerős szenvedéllyel elmosolyodott. (Sodronyok)

Néhány évtizede, az 1990. évet követő történelmi időszak szellemi kűzdelmei közepette, erősen megnőtt az érdeklődés a huszadik századi magyar népi irodalom képviselői, eszméi és eredményei iránt. Könyvek, tanulmányok, tudományos konferenciák és baráti közösségek keltették életre és mutatták be ennek a kulturális és a politikai térben egyaránt jelentékeny áramlatnak a képviselőit, eszmei és irodalmi értékeit. Olyan irodalmi és nemzet-, illetve társadalompolitikai tekintetben jelentékeny íróegyéniségek kerültek az érdeklődés terébe, mint Szabó Dezső, Németh László, Illyés Gyula, Veres Péter, Kovács Imre, Féja Géza, Sinka istván, Tamási Áron, Szabó Zoltán és társaik. A népi mozgalom és irodalom iránt megmutatkozó érdeklődés felkeltésében igen nagy szerepet kaptak Neszmélyi Károly írásai, aki nem csak tanulmányaival és vitairtaival hívta fel a figyelmet a népi mozgalom, a népi irodalom értékeire,...

Baán Tibor legújabb könyve mozaiktechnikával írt esszéregény. A költő, kritikus és esszéista az érzelem útvesztőiben bolyongva a kiutat keresi. Vajon a józan ész Ariadné fonala elégséges-e ahhoz, hogy eljussunk önmagunk mélyebb megértéshez? Talán igen, talánnem. Az esszéregény az élet apró-cseprő történésein, példázatain keresztül válik T. U. detektívregényt idéző oknyomozásává. Izgalmas kultúrtörténeti kalandozássá.
Csak a legutolsó lapokon derül ki a rejtegetett igazság..

Turbók Gyula verseiben egy szomorú, csalódásokat megtapasztalt, eredetileg nagy reményekkel fellépő, de mindinkább személyes és történelmi megpróbáltatásokkal viaskodó ember vallomásai törnek felszínre. Ezek a versek egy sokat próbált nemzedék fájdalmairól vallanak, a művészi sorsban keresve a fájdalmak feloldásának lehetőségét...

Benke László válogatott versei különös meglepetést tartogatnak azok számára, akik fiatalkora óta figyelemmel kísérték költészetének alakulását. A kötet ugyanis nem időrendben, hanem tematikusan mutatja be költői útját, s így átfogó képet kínál e sokszínű, személyiség- és közösség-centrikus életmű minden szeletéről, a szerző élményvilágáról, amely valóban „a tűz igézetében” alakult (s alakul mindmáig). Ez a tűz nem a korábbi poétáinkat hevítő forradalmi láng, hanem a személyiség alaprétegéből fakadó, a különböző tevékenységi köröket átjáró belső életlendület: a konzekvens küzdőképesség gyümölcse.

1971-ben mint fiatal győri középiskolai tanár kerültem kapcsolatba a csepeli Munkásotthonban 1962 óta működő Olvasó Munkás Klubbal, amelyet Tamási Lajos (az 1956-os Piros a vér a pesti utcán c. „elhíresült” költemény szerzője) vezetett, akit a forradalom leverése után a perifériára száműztek, megfosztva minden publikációs lehetőségtől. Az OMK meghívta a győri Kassák Kollégiumot (melynek én voltam akkor a szellemi mentora, Kassákról épp ez idő tájt írván doktori disszertációm); s az igen színvonalas Kassák-est után továbbra is kapcsolatban maradtam a Klubbal. Tamási, aki hosszú évtizedeken át szigorú rendőri megfigyelés alatt állt, a kassáki szellemi nevelési koncepció jegyében foglalkozott az érdeklődő, tanulni vágyó munkásokkal (idősebbekkel és fiatalokkal); miközben a „demokratikus szocializmus” eszméjét próbálta bennünk elültetni...

A vörös holokauszt még ma is tabu. Be van seperve valahová egy hatalmas szőnyeg alá. Csak egy nevet ismer vagy emleget a világ az emberiség hóhérai közül: a Hitlerét. S a Lenin, Sztálin és Trockij bűne, a Bérija és Blohin bűne, az emberiség eme hóhérainak bűne nem bűn. Vagy a Kun Bélák és Szamuely Tiborok, a Rákosi Mátyások és Kádár Jánosok, a Gh. Gheorghiu-Dejek, Honeckerek és a többi kommunista bűnöző bűne sem bűn. Takaró boríttatik szörnyű tetteikre, s miközben ma is szolgálatban álló utódaik átfestett cégtábláik mögé rejtett silány lényüket továbbra is ott mutogatják a világpolitika színterén...

Ezek a művek súlyos mondandókat görgetnek a magyar valóságról. Nem tűnnek lezártnak, nonstop folytatódnak. Sugallják, még ha a végről is van szó, nem ott ér véget az élet. Borbély László által tovább álmodtatik, itt-ott kissé, tán nem is titkoltan, Krúdy Gyula megejtő varázsában - írja a kötetről Döbrentei Kornél.

A regény főhőse szinte hihetetlen szerelmi történetet mesél el az  egzotikus finn, svéd, norvég Lappföldön talált szerelméről, a szép lapp lányról,  a váratlanul rátört szenvedélyéről,  s az otthon hagyott felesége iránt érzett hűségéről és a kötelező választás dilemmájáról.

Kónya Lilla túl van azon a koron, amikor az első, zsenge impressziók versbe kívánkoznak. Verseit hosszú és nehéz évek érlelték, sűrűsítették, keményítették. Ha egyik-másik keserű: a küzdelmes esztendőktől az – ajánlotta olvasói figyelmébe a költőt ma is érvényes szavakkal Rab Zsuzsa.

Tamási Lajos legszebb versei - '56 szellemiségének hiteles őrzői

A magyar irodalom a nemzet lelkiismerete, emlékezete és várakozása volt mindenkor. Költészetünk egy-egy tiszta csúcsa a magyar nép egy-egy tiszta álma, közös reménye, vágyakozása. A magyar költészet fényében a nemzet nagynak, tisztának, szabadnak akarta látni önmagát. A pesti utcákon tüntetők, a vérző diákok és munkások legigazabb álmunkat álmodták 1956-ban: függetlenségünket, szabadságunkat, emberi méltóságunkat. A történelem nagy pillanata az, mikor a nép megelőzi vezetőit, megelőzi költőit is. Ledobja sorsa terheit, megmutatja igazi erejét, világraszóló győzelemre tör. Szabad és boldog akar lenni, előbb csak érzi, de már tudja is, hogy e küzdelemben még a vereség is magasztos. Így történt népünkkel 1956-ban...

Benke László versgyűjteménye önéletírás, világnézet, hitvallás, istenkeresés egy időben. Önéletírás annyiban, hogy felvillantja benne saját életét, családjáét (szüleinek, fiainak, unokáinak életét), színes ecsettel megfesti a maga arcképét, szerelme arcképét. Világnézet annyiban, hogy elutasítja a mértéktelen egyenlõtlenséget, s ennek következményét, az áldemokráciát, a diktatúrát, a kizsákmányolást, ugyanakkor lándzsát tör az emberek egyenlősége, a demokrácia, a szabadságeszmények, a nemzet mellett. Hitvallás annyiban, hogy mindezt őszintén, megfontolások nélkül teszi. Istenkeresés pedig annyiban, hogy segítségül hívja Istent egyrészt magánélete, másrészt elhivatottsága küzdelmeihez. Kötetének különösen megragadó versei szerelmi lírája. A könyv versről versre haladva emelkedik ki a sötét, a borús, a pesszimisztikus hangütések világából a fény felé.

Gombár Endre

G. Komoróczy Emőke könyve a párizsi Magyar Műhely történetéről, alapító szerkesztőiről, legjelentősebb munkatársairól hézagpótlónak tekinthető, hiszen a XX. század kezdetétől egészen az ezredforduló új jelenségeiig felvázolja a búvópatakszerűen hol felbukkanó, hol eltűnő experimentális költészet fontosabb epizódjait, változatait. Széleskörű ismeretanyagra építve veszi számba a szerző a M.M. elméleti tevékenységét, poétikai újításait, a meghonosított új műfajokat; a folyóirat szerepét a sokszínű hazai vizuális költészet kibontakozásában; mélyre hatoló elemzéseivel megkönnyíti az érdeklődő olvasók tájékozódását az avantgárd „útvesztőjében”. (...)

Bilhebolha képes belelátni mindazoknak az emberi (és olykor állati) lényeknek a gondolat- és érzelemvilágába, akiknek a fülébe–fejébe betelepszik. E képességét a világ dolgainak megértésére és a mesék hőseinek megsegítésére hasznosítja. Legtöbbször olyan mindennapi körülmények között, mint fiatalok a családban, kiránduláson, buszon, iskolában, házibulin, pszichológusnál... Máskor meg olyan különleges körülmények között, amelyekben a lét legfeszítőbb kérdéseivel  szembesülhetnek: fogság és szabadság; véletlen és gondviselés; bűnüldözés és igazság; számítógépes világ és valóságos túlélés; hajléktalanság és szeretet; szabad akarat és felelősség; élet és halál. (...)

A Kutyafülűek varázslatos mű, mind tartalmát, mind keletkezésének körülményeit tekintve. A könyvben az író saját családjáról, feleségéről és hat gyermekéről mesél. Végtelen szeretettel és tudással, hozzáértéssel és művészi gonddal elemzi a gyermekkor> látszólag egyszerű, de mégis oly gubancos világát. Szívből ajánljuk ezt a kedves írást fiatal és kezdő szülőknek, és… mindenkinek.
*
Varga Domokos Kossuth-díjas író 2015-ben – két testvérével,Varga Tamás matematikatanárral és Vargha Balázs irodalomtörténésszel – Magyar Örökség díjban részesült. Az átadási ünnepségen Gazda István tudománytörténész, a Magyar Tudománytörténeti Intézet igazgatója a Kutyafülűek szerzőjének hajdani figyelmeztetésére emlékeztetett: nem születtünk szülőnek, de a szülői lét megtanulható.

Egy költő életművéből válogatott kiadást készíteni mindenképpen nehéz feladat. Különösen nehéz a válogató dolga, ha e költő életművéből többszáz vers a mai napig kiadatlan, összkiadása nem létezik, és eddig nem volt válogatott kötete. Aki jelenleg Kónya Lajos költészetét akarja tanulmányozni, tizennyolc verskötetet kell kézbevennie, hogy e sokarcú, sokmúzsájú líra minden jelentős oldalára rápillanthasson.
Kónya Lajos (1914–1972) életében kora egyik meghatározó költőjének számított. 1949–56 közt kétszer is Kossuth-díjat kapott, később élvonalbeli ellenzéki volt. 1956 után több sors- és eszmetársával, költőbarátjával együtt tudatosan elhallgattatták és a közéletből kiszorították.
Célunk az, hogy Kónya Lajos válogatott versei alapján ne kelljen tovább bizonygatni a költő irodalomtörténeti jelentőségét.(...)

Az ADOMÁS HISTÓRIÁK… alakjai között van órás, borbély, kocsmáros, kapzsi orvos, tanár, író, fondorlatos festőművész, gügye politikus, esendő ügyvéd s néhány ismert államférfi. Az adomabeli figurák némelyike adatközlőként is szerepel (Zilahy Lajos, Lázár Ervin, Benes József stb.).
Miben különbözik ez a könyv sok más anekdotagyűjteménytől?
Ebben is található a műfaji ismérveknek megfelelő néhány mintadarab, de Vicei Károly a vicckurtaságú adomaterjedelmet gyakran kitágítja. Az írásoknak nagyjából a fele tekinthető valódi adomának, míg a többi a humoreszk, a novella és a tárca elegye. A történeteknek nem csak a vége „durranik”, hanem belső poénok is színezik a szöveget; lendületes elbeszélői iram köti le az olvasót.

Az én családom? A Te családod? Mások családja? Itt sajnos,
mindnyájunkéról szó kell hogy essék. Bele kell gázolnunk egymás
belügyeibe.
Csak az a szerencséd, kedves fiatal olvasóm, hogy én sok más
család belügyeit jobban ismerem, mint a tiedéit. S legeslegjobban
egy bizonyos Varga-család veséjébe látok bele.
Titeket így aligha tálallak fel közcsemegének. Nem rólatok beszélek,
hanem nektek.
A legkisebb család is olyan, mint egy dzsungel: teli lappangó
érzések sûrû félhomályával, titkok, félelmek, dühök, fájdalmak,
ragaszkodások és rögeszmék megkötözô folyondárjaival. Sôt olykor
egy-egy önmagából kitörô fenevaddal is....

Ez a szép könyv, Varga Domokos György és Lázár Zsuzsanna közös munkája
meghódítja a betűszerető, álmodni tudó, látni szerető gyerekek, szülők és nagyszülők eszét s szívét.

A Déjà vu főhőse feladva kutatói múltját, éjszakai szórakozóhely tulajdonosaként ad teret a tombolni vágyóknak, és uralkodik a személyzeten, ahogy a szerelemre és szexre éhes lányokon is. Bárjában rendhagyó körülmények között ismerkedik össze az éppen ott kutató szociológus lánnyal, majd ismeri meg a nő progéria szindrómában „szenvedő”, mégis szokatlanul intelligens nevelt gyermekét is. A bár előtt dörrenő lövés megmagyarázhatatlan események sorozatát indítja el...

A regény Gondos László történelmi sorsfordulókkal teli életét mutatja be változatos színtereken, gyermekkorától felnôtt, házas emberré válásáig. Budapest 1943-as bombázásától az ostromon és az 1956-os forradalmon át a rendszerváltás kezdetéig. Ebben a tabutémákat nyíltan feltáró történetben ugyanúgy helyet kap a budapesti zsidóság kálváriája vagy mentése, mint a Vörös Hadsereg felszabadító és egyúttal az országot megszálló hadmûvelete, és mint a háborúban elesett apósa sírjának felkutatása Ukrajnában...

Gazda József mintha minden fájdalmát, szenvedését bele akarta volna sűríteni ebbe a jajkiáltó sorsregénybe. Az irgalmatlanul véres és bűnös XX. század olyan rettenetes keresztet állított Magyarországnak, nemzetünknek az első és második világháborúk nyomán, hogy ennek igazságtalanságai ma is vádolnak, s folyton folyvást ránk nehezednek, nyomnak, gyötörnek, pusztítanak. Erről a keresztrefeszítettségről, kereszt alatti létről szól ez a páratan regény.

G. Komoróczy Emőke írja a költő új könyvéről: Benke László Édene már többször is felperzselődött – de most talán megadatik számára az újjászületés is. Paradicsomi Évájával mintha rátalált volna az Istenhez visszavezető útra. Lírájában megszaporodnak a bibliai képek, amelyeket a legnagyobb természetességgel, magától értetődően vonatkoztat saját élethelyzetére. Megértette immár: csak Isten oldhatja fel az ember mélységes benső magányát,...

Kálmán Mária a kevés szavú, rejtőzködő költőkhöz tartozik: nem elsősorban önmagát, saját benső világát zárja verseibe, sokkal inkább a világ-egészre irányul figyelme, s az ember / a nemzet / az emberiség sorsa, léthelyzete izgatja. Életszemléletét nem annyira ösztönvilága, női érzelmi-indulati hullámzásai alakítják, mint inkább intellektusa. .

A Világárnyék, a Nagy Lajos Irodalmi és Művészeti Társaság antológiája, nehéz körülmények közt született: a kor nem kedvez a kritikai hangvételnek és a szociális érzékenységnek. Márpedig meggyőződésünk, hogy a korról másképpen nem lehet igazat írni,...

Varga Domokos tíz kötetre tervezett szépirodalmi életművének kiadását 2013-ban kezdte meg a Hét Krajcár Kiadó. A sorozat második köteteként most jelent meg a gyönyörű és közkedvelt Ritkaszép magyar népmesék. 

Késõ öregségében, kilencvenöt évesen halt meg a hajdani Magay Mariska, de regénybeli vallomásait még annál is késõbb, századik születésnapjának az éjszakaján mondja el író-fiának.
Szellemárnyként õt ekkor már nem köti sem társadalmi konvenció, sem családi tapintat, sem személyes szégyen: úgy eleveníthet meg mindent, ahogy a maga idején élte át, vagyis gyerek és kislány és nagylány korában. Nyíltan szól önmagáról is, külsõ-belsõ kibontakozásáról, egészen a nászéjszakájáig. De családja történetét és a békebeli – majd az elsõ világháborúba sodródó – kisvárosi magyar világot is szinte karnyújtásnyi közelségbe hozza.

Ez Varga Domokos tíz kötetre tervezett életmű kiadásának első kötete.

A trianoni tragédia után felocsúdva, először a paraszti származású népi írók mozgalmában jelent meg a Kertmagyarország eszméje és programja. Az „új kertszellemet” Németh László engedte ki a palackból. Az író már az 1920-as évek második felében felveti, majd a 30-as évek első felében átfogó programmá érleli a Kertmagyarországgal kapcsolatos reformgondolatait. A Kertmagyarország-történet másik nagy alakja, Somogyi Imre, Németh Lászlóhoz hasonlóan tisztában volt vele, hogy a kertgazdálkodásra való áttéréshez évek, talán évtizedek kellenek. Somogyi Imre nemcsak könyvével és írásaival szolgálta a Németh László által és általa felvázolt Kertmagyarország-programot,hanem mindenki másnál nagyobb szervezői energiát fektetett be a kertgazdálkodás és ezen belül különösen a hagyományos hasuragazdálkodás (a fóliázás elődje) gyakorlati megvalósításába, a kertészeti ismeretek országos elterjesztésébe – írja Vukics Ferenc a kötet bevezetőjében.

Irodalmunk helyzete, sorsa, kilátásai miatti aggodalmait osztja meg olvasóival Pomogáts Béla.Az irodalom világát is átható politikai küzdelmek a korábbiaknál jobban szorítják politikai kalodába a magyar kisebbségi irodalmakat, különösen Romániában, Szlovákiában és Kárpátalján.

A Széchenyi-díjas irodalomtudós bizalma fogyatkozóban van, ezért is kell közreadni ezeket az irodalmi és történelmi látleleteket. Ha tudatában vagyunk helyzetünk romlásának, indokoltabbnak érezzük összegyűjteni az ellenállás erőtartalékait.

Borbély László novellafüzére folytatása a klasszikus hírlapírói hagyományoknak. A kötetben összegyűjtött tárcanovellák hétről-hétre születtek és jelentek meg a Heti Magyar Fórum Emberfogás c. rovatában, melynek széles olvasóköre van.
Csurka István felkérésére kezdte írni ezeket a novellákat, melyeknek központi alakja Otcsenás Péter hírlapíró, akit ugyanaz a szellemi teremtőerő keltett életre, mint a letűnt korok ködlovagjait: az óbudai kikötőben partra vetődött Szindbádot; vagy említhetnénk a megsárgult tárcarovatok másik legendás hősét, Esti Kornélt; de minden bizonnyal rokonságot vállalt volna vele a közelmúltból Jezovics is, aki „azért lett költő, mert embernek nem vált be”.

Bozók Ferenc költő, a kötet szerkesztője 26 költővel ült asztalhoz s készültek el az interjúk, gyakran több fordulóban. A beszélgető könyvben azok a kortárs magyar költők szerepelnek, akik ugyan különböző csoportosulásokhoz tartoznak, vagy autonom költők, de a „szekértáborok” közötti átjárhatatlan átjárhatóság érdekében érdemesnek tartják egymást a kölcsönös kézfogásra. A sokszólamú magyar líra e páratlanul gazdag kötete komoly visszhangot vert az olvasók és szépirodalom szakmai köreiben.

Válogatott kötetében Benke László átrendezi eddigi költői életművét, az
életúton végigvonuló alapélményeknek megfelelően. A versek így a megélt
benső utat rajzolják ki: a válságok és megoldáskeresések
hullámvölgyeit-hullámhegyeit, amelyek hátterében mindig ott van a komor
történelem is. Utószó gyanánt egy beszélgetés olvasható a költő és Bozók
Ferenc piarista tanár-költő és esszéista között.

Székely Dezső versei a tisztaság és tisztesség, az igazságosság és szépség megtartó példái, a költészet katartikus hivatásába vetett hit megtestesülései.

A kötet Kálmán Mária hat drámáját tartalmazza:
Magyar Johanna (1964-65), Josephus (1971), Hypathia
(1974), Díszpolgárok (1984 –85), Le vagyok gyôzve
(1995), Falanszterután (1997).

Baán Tibor legújabb kötetének lírai énje, mint különböző gyűjtemények (régi fotográfiákról lemosolygó elköltözöttek, újságok, képeslapok, tárgyakkal jelképezett élmények, emlékek stb.) őrzője és gyűjtője jelenik meg a versekben, melyek maguk is egyfajta lírai gyűjteményként vallanak a múló időről, a mindent és mindenkit archaizáló és mitizáló létezésről, mely maga az örök változás. Keletkezés és elmúlás párbeszéde.

Gazda József kétkötetes nemzeti sorskrónikájában 55 ország 1000 mai magyarja megrázó er vel vall az emigráció sokszor drámai életéről, évszázadokon átívelő történetéről, mai mindennapjairól, az új hazák alakí -
tásában játszott gazdag szerepéről, a beolvadásrólbeolvasztásról,
az egyén s vele a nemzet pusztulásáról, a magyar kormányok hol vállalt, többször elhárított felelősségéről.

Tertinszky Edit rendkívül gazdag és hiteles könyve a magyar olvasó műveltségét, könyvszeretetét, tájékozottságát, fölemelő vágyakozását igyekszik előmozdítani. Aki közvetítő eszköze volt évtizedeken át a Magyar Rádió munkatársaként a magyar műveltségnek és igazságkeresésnek, e könyv szerkesztőjeként egyenrangú társa lett azoknak, akikért egész életében dolgozott: úgy a nagy magyar íróknak és minden szellemi értéknek, ahogy az emelkedni akaró olvasónak, aki jóravaló természetéből fakadóan és a jó írók jó könyvei által juthat föl tiszta szellemi magaslatokra,
ahonnan világosabban láthat rá erre a folyton összezavarodó világra, hogy tisztábban élhessen és lehetőleg mindig emberhez méltón cselekedhessen.

Még a hetvenes években többször megkérdezték tőlem a fiúk a győri Káptalandombi Diákotthonban egy-egy beszélgetés végén, hogy miért nem írok könyvet. Azt látták, hogy sokat fordítok: angolból, oroszból, főleg történelmi munkákat.
Gyakran írtam levelet újságoknak, hetilapoknak, de cikkem mindössze három jelent meg a rendszerváltozásig. Ekkor 52 éves voltam. Nagy cikkeket mindig szerettem volna írni, de a könyvírás ötlete soha nem merült fel bennem...

Írástudatlanok felelőssége - Erdélyi Zsuzsanna
Tanulni a népet - Erdélyi Jánosról Erdélyi Ilona
Pataki péntek esték – Harsányi István
Kétszáz éves magyar értelmiségi család – Varga Domokos
Éghetetlen, mint a phoenix – Mészöly Dezsô
Örökhagyók – Kiss Tamás
Elmozdul a Kólyi hegy – Ujfalussy József
Magyar Athenás – László Gyula
Csillaganyám, csillagapám – Tornai József
Életem, emlékeim – Illés Árpád
Egy korty tenger – Fekete Gyula
Írók, festők, tudósok képviselik és alakítják a magyarság identitását. A velük készített interjúk mint egy színes mozaik, képet adnak a kor­ról is, amikor készültek, a kilencszázhetvenes évektől a második évezred kezdetéig. Az olvasó bepillanthat a kortárs alkotók műhelyébe, megismerheti barátait, családját, maga is részese lehet küzdelmeinek, megismerheti, megszeretheti alkotásait. Tanúja lehet a magyar értelmiség kialakulásának, szeme előtt családok több száz éves múltja elev­enedik meg, főképpen a tizenkilencedik század társadalmi szokásaival, házasságok érdekes történetével, irodalmi mozgalmaival. No meg az éppen távozott huszadikkal, melynek történetei századok regényévé színesedik. Sárospatak, Debrecen, Pécs, Budapest, Magyaróvár, a Vajdaság és Bécs jelentik térben és idôben e történetek széles horizontját, a tizenhatodik századtól egészen máig. Érdekes és kedves beszélgetések részesei lehetünk, amelyek az élet édes és keserű ízeivel, tragédiáival és humorával gazdagítanak. Én örömmel és szeretettel készültem a beszélgetésekre, ahogy partnereim is. Meg akartuk örökíteni ezeket a dolgokat, mert jót akartunk cselekedni, használni, és az életet szebbé formálni.

Baán Tibor könyve verses olvasónapló, évszázadokon átívelő szerepjáték, melyben a költő beleéli magát a magyar irodalom halhatatlanjainak sorsába, stílusába. Hol egyes szám harmadik személyben tiszteleg a választott költőelőd emlékének, hol direkt szerepversekben szólal meg (mint Vörösmarty, Petőfi, Arany, Babits stb.).

Kierkegaard nyomán úgy gondolom, a poézis győzelem a világon. Verseimmel igyekszem feltárni és tökéletessé tágítani a fogyatékos valóságot, csillapítani örökös nyughatatlan­ságomat, „a valóság mindent elsötétítő mély fájdalmát”. A megbékélést keresem, de nem azzal a valósággal akarom megbékíteni ma­gunkat, amelyben élnünk kell, hanem a köl­tészet valóságával, az evilági valóságnál egy magasabb, tökéletesebb valósággal. Agyérgörcs-hazánkban, infarktus-országban, mint oly so­kan, én is kinyúltam a halál oldalán, de a tudás, a szeretet és a kegyelem újraindította szívemet. Különösen azóta az Élet szerelmével ámulok,bizakodom és békülök.

Benke László

E kötet szerzője a sors kivételes kegye folytán benne élhetett a kínai hétköznapok forgatagában. Írása fellebbenti a fátylat a kínai élet mindennapjairól, olyan mélységig, ami a felületes ismertetőkből és útleírásokból teljességgel hiányzik. Elkalauzol csodálatos kínai tájakra, feltár meghökkentő eseményeket és szokásokat, feleleveníti egy 13 ezer kilométeres utazás tapsztalatait Kínán, Mongólián, Kelet-Szibérián, Kazahsztánon és Moszkván át hazáig.

Baán Tibor új könyvében a tőle megszokott alapos tárgyismerettel, lélektani érzékenységgel, elemzi a különböző szerzők és iskolák eredményeit. Kimutatja, hogy az igazi művekben jelen van az önmagunkért, közösségeinkért vállalt felelősség, mint a káosz ellenében a rend alternatívája.

Bozók Ferenc
Rubinpirosat visz a nyárba

Bozók Ferenc Isten áldotta költő. A Szélkutya és a Tükörkrisztus nyomán megjelenő mostani kötete már szinte teljes vértezetben mutatja föl a földre néző szemmel és égre tekintő lélekkel élő s tanulhatatlan talentumokkal bíró szerzőt. Borítékolható, hogy ez a valóban unikális versvilág sokakhoz utat talál – írja a kötetről Dr. Ködöböcz Gábor.

Gazda József
A megpecsételt vég
Kilencven év Erdély földjén

Egy valamikori ép, egészséges, rendtartó közösségről, a székelység vesszőfutásáról az oral history eszközeivel szólnak Gazda József kútfőinek megrázó vallomásai. A világtörténelem „leggyalázatosabb” századában az egyéni szenvedések állnak össze egy magára hagyott nép tragikus szenvedéstörténetévé.

Prohászka László Máté
Mikor a fűrészgépek a madarak nyelvét kivágták

Maradandó verseiben Prohászka László Máté a kassáki lírához kapcsolódva a becsületes szegény emberek szolidaritásával és tisztaságával, a megfogható dolgok tárgyilagosságával száll szembe a féktelen hatalommal, a tőke ördögeivel.

Jasper Gyula
A mindenség határán

Jasper Gyula  verseit  alkonyatba forduló melankólia  szövi át. A költőt morális  kérdések  foglalkoztatták. Megpróbált élni, elmondta szép vallomásait, s szinte észrevétlen meghalt. Hátrahagyott verseit Báger Gusztáv méltatja a kötetben.  

Saáry Éva
Olajtornyok az egyenlítő alatt

Saáry Éva kőolaj-geológusként került Svájcba, onnan pedig egy francia olajtársaság alkalmazottjaként Gabonba, ahol a bennszülöttek nemrégiben még embert is ettek. Az elsősorban költőként, festőként és fotósként ismert szerző ebben az izgalmas és tanulságos könyvében Afrikában szerzett élményeit osztja meg olvasóival.

„A kortársak Kovács Imrét politikusként tartották számon. Az általános véleményt legtömörebben Szabó Zoltán fogalmazta meg: Ő … homo politicusnak tudta önmagát, olyan embernek, aki az írott műnél érdemesebb élnivalónak tekinti a politikai cselekedetet. A politika technikáinak ösztönös ismerője volt.”

Azok az alkotók, akik az ún. „irodalmi élet” peremén maradtak, maradnak – többnyire mélyebben megélik-megszenvedik koruk ellentmondásait, mint azok, akiket könnyen felkap, s aztán tovasodor a hírnév.
Műveikből hitelesebben tárul elénk az adott korszak emberi valósága; a legmélyebb létproblémákra keresnek és adnak választ. A pénz, hatalom, érvényesülés csábításától távoltartva magukat, tisztábban látnak, így segítenek eligazodni a társadalom zegzugos, fullasztó labirintusában, s felmutatják az egyedül lehetséges kiutat: helyreállítani az isteni szférával való kapcsolatunkat, s így megtalálni a benső harmóniát.

Mit tennél, ha megtudnád, mindössze három éved maradt hátra életedből? Magad mögött hagynád egykori éned, messzire utaznál, hogy végre szabad lehess? Pálmafák alatt hűsölnék, megmásznád a Mount Everestet, felderítenéd az Északi-sark hófödte vidékét? Netán lenne merszed belevágni a küzdelembe azért, hogy tovább élhess? Megkeresnél három mágikus medált, felvennéd a harcot hadseregekkel, miközben önmagad ellen vívod forradalmaid?
Ezen kérdések foglalkoztatták a tehetséges, húszéves japán egyetemista fiút. Watanabe Satoshit azon a viharos októberi estén, mikor is sorsát megpecsételő bélyeg került rá. S ő a küzdést választotta.

Baán Tibor 1946. május 26-án született Rákosligeten. Költő, kritikus, esszéista. Ezidág kilenc verskötete és három prózakötete (tanulmányok, esszék, kritikák, személyes feljegyzések) jelent meg.

A szerző írja új könyvéről:

Válogatott novelláiban a 130 éve született Móricz fájó szeretettel, szerető haraggal szemünkbe mondja, hogy milyenek vagyunk. A legnagyobb magyar író olyan megrendítő erõvel ábrázolja a becsületességre áhítozó szegény embert, hogy égre kellene kiáltanunk:  Kár, hogy nincs Isten. Pedig kellene, hogy légyen.

Ákody Zsuzsa Zazi című regénye egy hazásság története, "krimi" , és pszichodráma is, olyan szerelmi bűnügy, melyben Zazit három férfi szereti. A titokzatosság légkörében a szerzővel létezésünk alapkérdéseiről: a szabadságról, szeretetről, félelemről, sebezhetőségünkről gondolkodunk.

Baán Tibor legújabb verskötete új összefüggésbe helyezi ezt a rejtőző költészetet, amely mitikus felhangjaiban „örömszerző költészet” (Rónay László), de újabb fejleményeiben, ahol az én és nemzedéke történetét ábrázolja, egyre hangsúlyosabb a valósággal való szembenézés igénye. Repülés és „zuhanás” (Alföldy Jenő) dialektikája együtt, egyszerre jellemzi a költő legújabb verseit.

Benke László egyszerre lírai és drámai tulajdonságokat mutató regénye három generáció életébe és sorsába enged bepillantást. Az emlékmozaikok egymáshoz illesztésével megírt műben megelevenedett történéseket a főhős, Magyar János szemszögébõl vetíti elénk az író. Magyar János – nevével is jelzetten – a mai magyar valóság tipikus képviselõje.
E sűrű életanyagot hömpölyögtetõ regény a Magyar család összefogásának és széthullásának drámáját érzékelteti. Hősünk fokozatosan perli vissza az emberhez méltó élet és sors esélyét. Életkudarcaiban, közel a drámai megsemmisüléshez újra és újra megmenti az a rejtett gyökérzet, amely szeretett szülőföldjéhez és a hazához kapcsolja. Megmenti a politika felszínén még alig látszó, ám a mélyben már érzékelhető nemzedéki összefogás eszméje.
Baán Tibor

Az Otthonkeresõ arra döbbenti rá olvasóját, hogy a szeretet-hiányos lét elsorvasztja az ember belső erőit, megbénítja cselekvő-képességét, fölbomlasztja közösségi kötelékeit – így a társadalom fokozatosan atomjaira hull, és a mindenki mindenki ellen (nem pedig a „mindenki mindenkiért!”) törvényszerűsége emelkedik érvényre. Az író maga is, mint regényének hőse, csak idősödvén, tapasztalatokkal egyre gazdagodva ismerte fel, hogy csakis az egymás iránti figyelem, egymás kölcsönös segítése, a lelki gátak tudatos lebontása biztosíthatja a konszenzust (akár egyes személyek, csoportok, akár pártok között). Ha ez hiányzik, akkor a „sátáni” elvek (gyűlölet, békétlenség, boldogtalanság) lesznek úrrá. E felismerés készteti arra, hogy a rendszerváltás eltorzult folyamatában újrafogalmazza élményeit, tapasztalatait, s felmutassa hőse útját – küzdelmein – csalódásain át – a benső békesség elnyeréséig, a hazatalálásig.
G. Komoróczy Emőke

Isten áldotta tehetséget, írót avatunk e kötettel. Ma szinte senki sem ismeri Verzár Éva nevét. De jaj, holnap az irodalom is megismeri őt! Varga Domokos György, e kötet gondos szerkesztője küldte e novellákat kiadónknak. Azóta egyik ámulatból a másikba esve nem is olvasom, hanem élem, megélem ezeket az írásokat. Történetről történetre haladva megállapíthatom, hogy e könyv írója még látta a havasokat, itta források vizét, hallotta fenyvesek zúgását. Tudja, mi a tisztaság.
Tamási Áron és Móricz Zsigmond örül, mondhatnám felületesen, ha azt gondolnám, hogy Verzár Éva az ő írásművészetüket folytatja. Majdnem így áll a dolog. Rokonságuk, sőt testvériségük, lélek- és népismeretük azonban mélyebb eredetű. E mai balladák szerzője a magyarságnak még ugyanabból a tiszta forrásából merített: az erdélyi természetből, a székely nép életéből, hétköznapi emberek sorsából. Ebben gyökerezik testvériségük. E mélyre látó, gyakran megrendítő, sokszor elgondolkoztatóan izgalmas, máskor inkább csak megnyugtatóan szép és igaz történetek azért is jók, tiszták és hasznosak, mert segítenek magunkra találni, mérgezettségünktől megtisztulni.
Ez az író arról ír, amiről nem írni bűn. A székelyek, vagyis népünk és nemzetünk szenvedéseiről, örömeiről, igazságkereséseiről, életünk humoros helyzeteiről is. A Hét krajcár születésének századik évfordulóján örülhetünk, hogy újjászületett Móricz Zsigmond szelleme. „Jól rendelték az istenek, hogy a szegény ember is tudjon kacagni…”

Benke László

„Hetvenötödik születésnapján Isten éltesse, pohár bort az egészségére!” – köszöntötte Illés Lajost Tarján Tamás az Íróhistóriák megjelenésekor. Már ennek is tíz éve! Illés Lajos 2008 májusában elmúlt nyolcvanöt éves. Születésnapja és kitűnő könyve, Az író magántörténelme (méltatlanul körülményes) megjelenésének alkalmából biztassuk őt mi is: haza kellene látogatnia Sárvárra, a pápai öregdiáknak, a csupaszív szerkesztőnek… Haza, olvasói szívébe. Hiszen aki a magyar irodalomért, a jó könyvekért, végeredményben a az Olvasóért annyi nagyság közelében tette és teszi a dolgát egész életében, annak éreznie kell: nemcsak azok a jeles íróink és kiváló színészeink szeretik őt, akikről ír, akikre e kötetében emlékezik, hanem sok-sok olvasó is. Valóban reméljük, hogy „Kassák, Tersánszky, Lengyel, Veres, Németh László, Illyés Gyula, Illés Endre, Kolozsvári Grandpierre, Nemes Nagy Ágnes, Rónay György, Örkény és a többi eltávozott is kap egy-egy példányt az örök vadászmezőkön” az írónak ebből a kötetéből is. Ugyanígy kortárs íróink és kiváló színészeink, akiknek mindenük az olvasás. „– Rajongok értük. Szerelmeim! Vágyakozva olvasom őket. A könyv életem fontos része!”
De annál szebbet, jobbat, ideillőbbet aligha súghatnánk az Olvasónak – biztatván Illés Lajos könyvének megszeretésére –, mint amit Márai Sándor írt az olvasásról:
„Áhítattal, szenvedéllyel, figyelemmel és kérlelhetetlenül olvasni. Az író fecseghet; de te olvass szűkszavúan. Minden szót egymás után, előre és hátra hallgatódzva a könyvben, látva a nyomokat, amelyeket a könyv írója talán elmulasztott észlelni, mikor előrehaladt műve rengetegében. Soha nem olvasni fitymálva, mellékesen. Elegánsan olvasni, nagylelkűen. Úgy olvasni, mintha siralomházban olvasnád az utolsó könyvet, melyet még beadott celládba a porkoláb. Életre-halálra olvasni, mert az a legnagyobb, az emberi ajándék. Gondold meg, hogy csak az ember olvas.”

Borbély László a szorítók világát ábrázolja. Tudja azonban, hogy mögötte egy másik, nagyobb világ van: maga az Élet. A „ring” jelképes hely. Itt küzd a fény és az árnyék, ember és ember, ember és önmaga, vagyis a saját teste-lelke – mert a legnagyobb ellenfelünk mi saját magunk vagyunk. Embernek lenni drámát jelent, szüntelen küzdelmet. Ahol mindenki csak önmagára számíthat. Ez is jelképes, hogy minden segítség kevés – az ember csakis önmagát válthatja meg. Ezért jobb szó a magyar „szorító”, mint a ring. A ring kört jelent, ami ősi értelemben az Égnek a szimbóluma. A Földdé a négyszög. Minden ősi küzdőtér négyszögletes. Itt íródnak Laci látszólag hétköznapi történetei. Müller Péter

Kisregényei (A lándzsa Longinusa, Az utca napos oldalán) és színészekről szóló könyvei (Kaszkadőr nélkül – Koncz Gáborral, Bohóc vérben és vasban – Dózsa Lászlóval, Egy önveszélyes ember - Reviczky Gáborral) után a szerző első novellás kötetét tartja kézben az olvasó. Borbély László 1988-ban született, 1992 óta hírlapíró, Az antikvárius című tárcanovellája 2002-ben nemzetközi nagydíjat nyert, szépprózáit rendszeresen közlik irodalmi lapok. Üzenet a ringből című novellás kötetében visszatér a hírlapírás klasszikus hagyományához Hősei a mindennapok névtelenjei, most vagy mindörökké. Hitvallása szerint aki szereti a másikat, az nemcsak felelősséget érez iránta, hanem engedi szabadon küzdeni sorsával.

BAÁN TIBOR
FÉKEZETT HABZÁS

Baán Tibor újabb könyve igazi intellektuális feltöltődést kínál minden elmélyülésre hajlamos, az irodalom, a művészet és az élet nagy kérdéseire fogékony olvasónak. Műfaji szempontból nehezen meghatározható rövid írásokban, miniesszékben, néhány mondatos, remekbe szabott recenziókban, naplófeljegyzésekben, verselemzésekben, jellemzésekben felvillantott esprik során át egész világlátásának, kultúrafelfogásának, hazaszeretetének, életbölcsességének mozaikját nyújtja. Az olvasót eleve magával ragadja klasszikus nyelve, lírai, olykor patetikus hangvétele, nemkülönben eredeti meglátásai. Szinte egy külön egyéni huszadik századi kulturális kánont épít fel, érzékeltetve pl. az utókor által elfeledett Telekes Béla sajátos költészetének hatását Adyra, Jánossy Istvánt a huszadik századi magyar líra élvonalába helyezi, de szól Szuly Gyula kilencven évével súlyossá tett költészetéről, Szabó Irma verseiről vagy Albert Gábor előadói képességeiről. Mindig a tömegízlés, a hivatalos kultúra, a hangadó kánon által észre nem vett részletek, értékek foglalkoztatják, a porban heverő gyémántokat mutatja elénk. Gondolatébresztő, eredeti látásmódot képviselő kötet, melyet széles körben érdemes ajánlani.