Tertinszky Edit rendkívül gazdag és hiteles könyve a magyar
olvasó műveltségét, könyvszeretetét, tájékozottságát, fölemelő
vágyakozását igyekszik előmozdítani. Aki közvetítő
eszköze volt évtizedeken át a Magyar Rádió munkatársaként a magyar
műveltségnek és igazságkeresésnek, e könyv szerkesztőjeként
egyenrangú társa lett azoknak, akikért egész életében dolgozott:
úgy a nagy magyar íróknak és minden szellemi értéknek, ahogy az
emelkedni akaró olvasónak, aki jóravaló természetéből fakadóan
és a jó írók jó könyvei által juthat föl tiszta szellemi magaslatokra,
ahonnan világosabban láthat rá erre a folyton összezavarodó világra,
hogy tisztábban élhessen és lehetőleg mindig emberhez méltón
cselekedhessen. Elég csak belenézni a Tartalomjegyzékbe, hogy
diák és felnőtt, művész és tudós, rádiós és rádióhallgató, politikus
és szemlélődő, író és olvasó kedvet kapjon ehhez az izgalmas, eligazító
erejű könyvhöz.E sűrű életanyagot hömpölyögtető regény a
Magyar család összefogásának és széthullásának drámáját érzékelteti.
Hősünk fokozatosan perli vissza az emberhez méltó élet és
sors esélyét. Életkudarcaiban, közel a drámai megsemmisüléshez
újra és újra megmenti az a rejtett gyökérzet, amely szeretett szülőföldjéhez
és a hazához kapcsolja. Megmenti a politika felszínén
még alig látszó, ám a mélyben már érzékelhető nemzedéki összefogás
eszméje.
|