Szerelmet vall verőfényben, fagyban, hóesésben, hol ironikusan, hol komolykodva: „sütök neki verses rétest, havas almát, piros pöttyös Paradicsomkertünkön át csilingelő patakunkban őrá várnak piros, kék meg zöld halak…”. A nő iránti hódolat, a megsemmisítő-kiteljesítő önátadás Benke László költészetében régi téma.
A kötetet a Pietász zárja, amely az „örök nőiség archetípusát idézi meg, aki talán megválthatná a férfit, de aki a valóságban szinte sohasem létezik. Mégsem mondhat le arról a férfi, hogy vágyképét újra és újra megalkossa” – írta Tegnap még volt remény, hogy lesz jövő című monográfiájában Benke László költészetéről G. Komoróczy Emőke.
Szerelmeskönyvet tart kezében az olvasó, a költő életpályájának két szívre hangolt dobbanását.
Turbók Attila
|