Szerző:
Cím:

Témakör:
ISBN:
Kiadás éve:
Méret:
Terjedelem:
Kötésmód:


Benke László
Sértők és sérültek

regény
963 8250 59 9
2000
A/5
388 oldal
ragasztott papírkötés

 

Fogyasztói ár:
1380 Ft
 
Internetes ár:
1104 Ft
Kedvezmény:
20%
     
 
Ismertető

E figyelemre méltó mai magyar regény főhőse Védás, aki Szultán papa rózsadombi villalakásában háztartási besegítőként mosogat, a regény végén már összeomlott hajléktalanként jelenik meg. Közben örök keresőként újraéli falusi gyerekkorát, munkásélete csepeli esztendeit, költőbarátja halálát, két házassága történetét, gyerekei kilátástalan jövőjét. A regény meggyőzően érzékelteti milyen kíméletlenül szóltak bele a külső erők az egyéni és a családi sorsok alakulásába az elmúlt évtizedekben. Benke Lászlónak kiváló érzéke van a helyszínek, az emberek, a történések megjelenítéséhez az atmoszféra megteremtéséhez. Védás egész élete azt példázza, igen nagy szükség lenne Szultán papa reménységére, a csoszogni is alig tudó aggastyán hitére, aki a világot s benne a magyarságot akarja még mindig megváltani. Elérni, hogy a közrendű magyarok ne legyenek többé keserű kiszolgáltatottságra kárhoztatva. Arra se, hogy helyzetüknél fogva olykor sértők, de arra se, hogy gyakrabban a sérültek végzetében osztozzanak.

Varga Domokos írta a kötetről: E figyelemre méltó mai magyar regény főhősének, Védásnak egész élete azt példázza, igen nagy szükség lenne Szultán papa reménységére, a csoszogni is alig tudó aggastyán hitére, aki a világot s benne a magyarságot akarja még mindig megváltani. Elérni, hogy a közrendű magyarok ne legyenek többé keserű kiszolgáltatottságra kárhoztatva. Arra se, hogy helyzetüknél fogva olykor sértők, de arra se, hogy gyakrabban a sérültek végzetében osztozzanak.

 
Kritikák, recenziók

Benke László prózája is költői természetű. Olyan elementáris elevenséggel idézi meg önéletrajzi regényében a múltat, hívja elő az Idők kútjából - tudatalattijából - régi élményeit, mintha ez a Múlt még ma is élne, s az emlékezet szűrőjén átengedve most nyerné el igazán értelmét. Abban a jelenben, amely - e korosztály számára - már semmi jót nem ígér. Védás, a főhős, a szerző alteregója, tárgyilagos szomorúsággal állapítja meg: "Nem volt a múltban jövendő." A személyes életanyagot át-átszövi a rendszerváltás folyamatának retrospektív, analizáló rajza - hiszen annak függvényében történt, történik minden hősünkkel, hősünk körül. "Úristen! - kiknek kapartuk ki a gesztenyét?" - sóhajt a munkanélkülivé vált Védás, aki annak idején lázadó volt, nem volt hajlandó beilleszkedni a Hatalom védte bensőség köreibe, s reményteli sürgölődéssel vett részt a rendszert lebontani próbáló ellenzéki megmozdulásokon. Maga elé idézi ifjúkori önmagát, amikor még hitt egy szebb Jövő ígéretében. S aztán mi lett ebből a Jövőből? A régóta várt-sürgetett rendszerváltozás nem a dolgozó ember(ek)nek kedvezett. Munkanélkülivé vált hősünknek most szembesülnie kell a szétvert műhelyekkel, az utcára került derék és becsületes munkások ezreinek nyomorával. "Didergett. Mint a bűnös, behúzta a vállát, majd sarkon fordult, átment az üres műhelyen, aztán a gyárudvaron, s a kijárat fel vette útját. Lám, kisemmizték őket, őt is, az egész életükből!" Ugyan hogy tarthatna Európa felé ez a megcsúfolt, megalázott nemzedék, ez a létfeltételeitől megfosztott sokaság, mikor még a tengődéshez is kevés, amit alamizsnaként juttatnak neki?
A regényt az teszi különösen izgalmassá, hogy Védás tudatilag jóval magasabb szinten áll az átlag-munkásnál, mind törekvéseiben, mind intellektuális képességeiben. Kezdettől fogva írói ambíciók feszítik, s a világban történő dolgokat, eseményeket intellektuálisan próbálja feldolgozni. A nehéz sorsból való kiemelkedéshez szellemi támaszra talált Tamási Lajos személyében és az Olvasó Munkás Klubban (ott megismert barátai mindegyikét név szerint említi, a Klubról, az ott folyó szellemi nevelő-munkáról is természetes nyíltsággal beszél). Tamási még holta után is gondoskodik védencéről: már súlyos betegen az egykori "fényes szelek" nemzedékének - többségében börtönviselt - irodalmár-csapata gondjaira bízza őt. Így aztán Védás elesett munkanélküliként Szultán Papa - az Elnök úr barátja és volt rabtársa - rózsadombi villa-lakásában főz-takarít-mosogat, kiszolgálja a nagynevű, sűrűn jövő-menő vendégeket. Legalább fontosnak hiheti magát.
Védás az évek teltével-múltával egyre inkább felismeri, hogy a "tisztességes baloldaliaknak" - akikhez tartozónak vallotta magát - nincs mit várniok egyik párttól sem. Hiszen hatalmi helyzetben minden párt értékrendje megváltozik, s utána már csak a Hatalom megtartására van gondja, nem pedig a szociális problémák megoldására. Szégyenkezve és elképedve hallgatja a "forradalmárokat" és "ellenforradalmárokat", a jobboldali baloldaliakat és baloldali jobboldaliakat, az újnál újabb "világmegváltókat", akiknek minden erőfeszítése a Hatalom megragadására irányul (Nietzsche felismerése "a Hatalomra törő Akarat"-ról, sajnos, az ezredforduló pártharcaiban leplezetlenül manifesztálódott!). Most vált nyilvánvalóvá: Az Élet alulra szorítottjai mindig is alul maradnak, bármerre forduljon is a világ kereke.
A regény másik szála - Védás magánéletének alakulása - legalább ennyire lehangoló, és ugyanúgy a közös nemzedéki sorsot példázza, mint az eddigiek. Ugyanis a tradicionális kultúra felbomlásával ez a nemzedék már jórészt magánéleti fogódzók nélkül járt-kelt a világban, ösztöneire - s nem szívére, intellektusára - hallgatva választott társat, így természetesen az esetek többségében a házasságok hamar fel is bomlottak, a családok széthulltak. Amit persze megsínylettek elődök-utódok egyaránt: érzelemszegényen, lelki-anyagi támaszuktól megfosztva maradtak árván mind a szülők, mind a gyerekek. Szülőföldjéről, anyja-apja példaadó házasságáról (hisz ők még szilárd keretek között, egymást mindenben támogatva, a családért éltek!) az író a legmélyebb szeretettel szól. Poétikus, álomragyogású képekkel eleveníti meg az elhagyott Édent, copfos kis lánypajtását, kicsi Annát, akit azóta sem tud felejteni... Mindmáig abból a szellemi-lelki útravalóból táplálkozik, amit ott, akkor kapott. Mikor mesebeli "fellegjáró legény"-ként útra kelt, "vérében és szívében ott volt már a boldogságra való képesség. /.../ Emlékezetében élt a harmatban fürdő hajnali rét, az ökörnyállal felhúrozott berek /.../ vitte homlokán a vrácsiki út porát, vitte anyanyel-vét, s vitte a hulló virágszirmokat".
Hogy lehet mégis, hogy ennyi magába szívott szépség és erő nem volt elegendő ahhoz, hogy Védás "sikeresen" alakítsa életét? Házasságai, kapcsolatai megfenekléséből egyértelműen kiderül: választásai soha nem voltak "hozzá illőek"; impulzív természete folytán nem adottságaihoz - törekvéseihez illő társ/ak/at keresett, hanem a sorsdöntő pillanatokban mindig érzékei fogságába esett. "Világéletében ő olyan ember volt, aki az első útjába került nőt nyomban elvette feleségül. Ahogy az elsőt, úgy a másodikat." A tizenéves Margitka, a vele csaknem egykorú kislány, fiút szült neki, de törékeny szerelmük nem bírta ki a próbatételeket: a katonaidejét töltő férjhez hűtlen lesz; majd válásuk után új s újabb szeretők karján tovalibben. A kisfiút, Misikét jórészt a nagyszülők nevelik. Védás - az esetből mitsem tanulva - újra gyermekleányt választ: csakhamar falujabeli unokahúgát, Terikét vezeti oltárhoz, akivel aztán húsz évig együtt marad, anélkül, hogy valaha is összecsiszolódnának. Két fiukat - Attilát, Misit - úgy-ahogy felnevelik, de házaséletük lélekromboló belháború lesz: az asszonyka nem érti-értékeli férje magasabb ambícióit, végül már testük sem felel egymás hívására... Benke László meglepő őszinteséggel analizálja tönkrement házasságait. Kereshetnénk, hol, miben, melyikük hibázott - de minek? Ötvenéves korára - mikor leginkább társra, támaszra szorult volna - magára maradt. Sebeire gyógyírt most is a Természetben keresett - horgászni járt a Dunára. Távol az emberi világ zajától, az üres fecsegésektől - gönyörködött a méltóságteljesen hömpölygő folyóban, a fészküket építő vadkacsákban...
Aztán jöttek az új szerelmek. Az ősz hajú, de fiatalosan karcsú, intelligens tanárnő, Jutka, ugyancsak érzékei számára keresett partnert, független magányát fel nem adta volna semmiért, senkiért. S aztán Anna - Jutka mellett, vele párhuzamosan - a tüdőgondozóban felelősségteljes munkát végző orvosnő, három nagyfiát egyedül nevelő asszony, aki szerette volna megkötözni őt, de mert nem sikerült, végleg kiadta útját. Így hát Védás ismét magára maradt... Ő, aki becsülettel végigdolgozta életét, aki három fiút, úgy-ahogy, mégiscsak felnevelt, most munka és pénz nélkül, családtalanul járja az utcát. A regény azzal zárul, hogy a reménye-vesztett Védás a milleniumi fényözön sokadalmában bolyongva betér egy városligeti kocsmába, ahol keservében a sárga földig leissza magát. "Az éjszakában olyan megsemmisülve, szétvetett karokkal feküdt a földön, mint a megfeszített."
Ezzel véget is érhetne a szomorú történet, ha az író - rátalálván az utcán fekvő regénybeli alteregójára - nem karolná fel őt, s vezetné el az időközben elaggott Szultán papa villájába. Ott aztán elbeszélget Szultán papával az emberi szenvedésről, a hajléktalanok helyzetéről, a munkanélküliekről, akik lám, végső reménytelenségükben mind idejutnak; s akik iránt az emberi társadalomban az együttérzés - a részvét - a szánalom minimumát sem lehet felfedezni. Egyetlen gazdag sem hajol le segítőkészen hozzájuk - de lehet-e ennyi nyomorúságon egyáltalán segíteni? Szultán papa - most is, mint mindig, bizakodó: "Ha ezerszer elesik is az ember, akkor is feltámadunk!" Igen, de mikor és hogyan? - e kérdésre nincs válasz Benke László szerint (sem). Az élet azonban mindig megy tovább, s mindig új reményt kínál...
A regény lezáratlan marad. Képzelhetünk hozzá happy endet, avagy tragikus végkifejletet. Az író bízik benne: az ő sorsának is lesz még folytatása, s talán a társadalom is kikerül majd a mélypontról.

G. Komoróczy Emőke