Szerző:
Cím:

Témakör:
ISBN:
Kiadás éve:
Méret:
Terjedelem:
Kötésmód:


Marafkó László
Kukkoló

regény
963 8250 96 4
2004
A/5
150 oldal
ragasztott papírkötés

 

Fogyasztói ár:
1100 Ft
 
Internetes ár:
880 Ft
Kedvezmény:
20%
     
 
Ismertető

A rendszerváltással munkanélkül maradt mérnök a politikai bozótharcok közepén – titkosszolgálati emberek, alvilági verőlegények kavalkádjában – beperli a strasbourgi bíróságon az előző és a jelenlegi rendszert, visszaköveteli megbecstelenített életét, s közben kínjában nevet. Marafkó kisregénye bő humorú szatíra.

 
Kritikák, recenziók

'Tisztelt Bíróság! Perlem tehát az előző (valamennyi előző) és a jelenlegi rendszert. A per tárgya szerény, néhány évtizedes életem, nekem az eszmei értéke felbecsülhetetlen.'- ismétli a kisregény hátoldalán olvasható ajánlás a könyvecske legfontosabb gondolatát. A perirat köré gubancolt történetváz cselekménye a kilencvenes évek elején játszódik, főszereplője egy mérnök, aki egyrészt kívülálló 'Kukkoló'-ja (ez a neve), másrészt áldozata, harmadrészt alakítója a kis ember 'történelmének'. Vörös zászlót lengetve, dalolva masíroz az Andrássy úton, ezért fölfigyel rá kopaszra nyírt óriás, szemüveges zsidó, közrendőr és kapitány, idős szociáldemokrata, a 'Népfia Párt' elnöke, verőlegények, és egy titkosrendőr, majd a Willendorfi Vénusz, és Herpesz úr/elvtárs. Kukkoló amorf jellemmel, dacosan fogadja a rá mért Vénusz-csapásokat, 'pártszimbólumember'-ré válását, elbocsátását, újabb és újabb megveretéseit, felesége elköltözését. Már épp a hajléktalansághoz edzi magát egy padon, amikor milliókat talál. Kukkoló ekkor megpróbálja kezébe venni sorsát, de trükkjei ellenére a pénz eltűnik. A romok közt ülő család mégsem hal éhen, mert váratlanul megérkezik a titkos pártkassza A kisregény humoros szatírának szánt olvasmány.
_____________
Forrás: www.kello.hu



BISTEY ANDRÁS
Egy peches anarchista története
Marafkó László: Kukkoló

Marafkó László szatirikus regényének címadó hőse, Kukkoló egy leépülőben levő vállalat mérnöke. A nevét maga választotta, így írta alá a bírósághoz címzett beadványát, amelyben nem többet és nem kevesebbet kér vissza, mint néhány évtizedes életét, ahogy kapta, tisztán, mint egy nyugalmas völgyet, mert most tele van mindenféle szeméttel, amelyet nem ő hordott bele.
Kukkoló nem őrült, csak egy kissé anarchista, szívesen provokálja a hatalmat és a hatalom embereit, szereti őket kellemetlen helyzetbe hozni meghökkentő tetteivel és szavaival. Kukkoló egy kissé mazochista is, hiszen a hatalom azért hatalom, hogy ne értse a tréfát, emberei nem a humorérzékükről nevezetesek, különösen ha a humorban megsejtik (mivelhogy pontosan megérteni képtelenek) a kívül- sőt, az ellenállást. Így aztán Kukkoló többnyire ráfizet az ötleteire: a rendőr megpofozza, de óvatos szakszerűséggel, hogy a pofon hosszabb ideig látható nyomot ne hagyjon, a „hústorony” valószínűleg eltöri a bordáját, amikor kicsavarja a kezéből a vörös zászlót, kirúgják a munkahelyéről.
Akkor találkozik vele először az olvasó, amikor éppen vörös zászlót lengetve, mozgalmi dalokat énekelve végigvonul az Andrássy úton, és ezzel a hatalom sok képviselője számára szinte megoldhatatlan gondot okoz. A bajok ott kezdődnek és sok fordulaton át folytatódnak egészen a végkifejletig, amelyben egy zavaros jobboldali fantompárt ki tudja, honnan származó pénzét rábíznák megőrzésre, és ő leszűri a végső tanulságot: „Akkor illegalitásba kell vonulni – mondta Kukkoló és a kisüsti felé vette az útját. Erős is, büdös is, de legalább nem csap be.”
Sajátos magyar Svejk ez a Kukkoló. De míg cseh rokona mindig megússza a balhékat, mert úgy gúnyolja ki a korlátolt hatalmat, hogy a végletekig rájátszik ostobaságaira, a mi Kukkolónk a mai magyar demokrácia határait, ha úgy tetszik, a „falakat” próbálgatja, és képletesen, de olykor a valóságban is többnyire betöri rajtuk a fejét. Marafkó László jó szatírát írt a mai magyar közállapotokról. Bizonyos értelemben nem volt nehéz dolga, mert „Difficile est satiram non scribere”. A politika világa és alvilága tálcán kínálja a témát a szatíraszerzőknek, bár egyelőre nem sokan élnek a lehetőséggel.
Ha a Kukkoló-hoz hasonló mai regényt próbálok felidézni, Tabák András könyve, A verőember jut eszembe. Az is a Kukkoló-éhoz hasonló közegben játszódik, de stílusa, hangvétele merőben eltérő. Ami ott tragédia volt, az Marafkónál komédia, ha néha az arcunkra fagy is a mosoly olvasása közben.
___________________________________________
Forrás: http://magyar-irodalom.elte.hu/ezredveg/0411/04114.html#ba




Mintha egyik novellájának hõse éledne újra, most már a rendszerváltás után Marafkó László regényében, mikor is egymaga piros lobogóval vonul fel az Andrássy úton. Ez a grimasz az egész mû alaphangulatát megadja. Humorban olyannyira szegény irodalmunknak e tekintetben legkellemesebb megnyilvánulásai közé tartozik. Nem lehet megállni nevetés nélkül, még akkor sem, ha - önmagunkon nevetünk. A Kukkoló ugyanis a társadalom egészének folyamatait kukkolja, mindazonáltal nem szerencsés ez a Robbe-Grillet regényével egyezõ cím. Aki ennyi sziporkázó ötlettel képes elõállni (s ebben mintha Sándor Kálmán korabeli groteszk társadalomábrázolását folytatná) igazán saját címötlettel is elõállhatott volna. No, de ez a legkevesebb - a legtöbb az elmúlt tizenöt év bravúros kritikája. A krimi érdekességû regény politikus szereplõjérõl, a Népfia Párt vezérérõl, dr. Strümpfrõl óhatatlanul a FIDESZ-t nevelõ dr. Stumpf jut eszünkbe, s ezen éppoly jót mulatunk, mint egy willendorfi Vénusz idomú hölgy nevének Willõként való emlegetésén. Kevés ily elgondolkodtatóan szórakoztató regényt olvastam mostanában. S hogy a fõhõs a végén még jópár millióhoz is jut, külön öröm. (Kristó Nagy István)
___________________________________________
Forrás: http://magyar-irodalom.elte.hu/ezredveg/0410/04104.html#kni



CSŰRÖS MIKLÓS
Marafkó László kisregénye és publicisztikája

Marafkó hőse nemcsak nemzedéke méltánytalan sorsáért és kudarcáért pereli be „az előző (valamennyi előző) és a jelenlegi rendszert”. Magánemberként is vádat emel. „A per tárgya szerény, néhány évtizedes életem, nekem az eszmei értéke felbecsülhetetlen. Nem kérek milliókat, kincseket, egyszerűen adják vissza nekem úgy, ahogy kaptam, mint egy nyugalmas völgyet, mert most tele van mindenféle szeméttel, amit nem én hordtam bele.” Jelképes jelentőségű, hogy a bonyodalmak egy vörös zászló felvonultatásával és a Vörös Csepel című munkásdal éneklésével kezdődnek nem sokkal azután, hogy a parlament törvényt hozott „a bukott rendszer régi jelképeivel való bárminemű nyilvános illetlenkedés ellen.” Az ártatlannak látszó happening felkavarja az indulatokat. Fölharsan a bolsizás, a nácizás, a zsidózás, megjelenik a sunyi rendőrség. Pártot alapítanak, mozgásba jön a spekuláció. Hatalmas pénzösszegek bukkannak föl és tűnnek el. Pokoli züllésnek indulnak a magán- és közerkölcsök, míg a háttérben ravasz politikai és pénzügyi maffiózók sütögetik a  pecsenyéjüket. Újra igazolódik a regény nyitányában felcsendülő tétel: „Az erkölcsi világrend mindig a legparányibb dolgok kisiklásában sérül a legfájdalmasabban.”
Marafkó szatírája ennek az ábrázolásmódnak a juvenalisi típusához áll közel. Alapélménye a mély pesszimizmus: a világ abszurditását, a jó ügy kiszolgáltatottságát személyes megdöbbenéssel veszi tudomásul, és tehetetlensége tudatában maró gúnnyal leplezi le, fájdalmában fest torzképet. A maró gúny mögött fájdalmas rezignáció lappang, de a műfaj „szabályai” szerint tartózkodik attól, hogy megcsúfolt érzéseinek expressis verbis hangot adjon. Az író szólama nem azonos a főhősével. Az utóbbi megkérgesedettebb, cinikusabb típus, jobban föltűnnek arcán a kiábrándulások során szerzett torzulások nyomai.
Csaknem egy időben a Kukkolóval egy másik kötete is megjelent Marafkónak, az esszéket, interjúkat tartalmazó Előkor. A szépirodalom és a publicisztika műfajai tartósan egyformán vonzották, de nem mindig sikerült eszményi egyensúlyt teremtenie köztük, mert mindkettő teljes embert kívánó hivatás. Sokat köszönhet az újságírás során elé táruló életanyagnak, de néha óhatatlanul felszisszen, ha ettől a zsarnoki létformától nem tudja megóvni írói autonómiáját. Az eredményen kevéssé látszik a szorongás a kettős elkötelezettségtől és megterheléstől: ugyanolyan tetszéssel és odaadással, mint a szatirikus regényt, olvassuk ugyancsak kitűnő publicisztikáját. (…)
Az érzékeny lelkiismeretű értelmiségi egy olyan korszak – akkor aprónak, megbocsáthatónak látszó – megalkuvásaival szembesíti önmagát és olvasóit, amikor a tabuktól és az érzékenységek sértésétől való félelem légkörében a változást sürgetők is asszisztáltak a ködösítő hatalomnak, nem merték kimondani, hogy „bajainkat és a szomszéd népekkel a viszonyukat nem tudjuk rendbe tenni, míg nem mondjuk ki véleményünket a nagy keleti szomszédról”. Ha az önfelmentés, a bajainknak kívülről jött kényszerként való értelmezése vezet bennünket, „a múlt akkor is mint dermedt lávafolyam, feltáratlanul ott rejtőzik alattunk, magába zárva két-három nemzedék életét”.
Az újságíró keserű és fenyegető jóslata egy tőről fakad a szatirikus kisregényből áradó mélységes borúlátással. A műfaji különbségeket ez a fölismerés és figyelmeztetés íveli át. (…) Legmélyebb ihlete mégis a felelősségérzésből, a jobbító szándékból, a kíméletlen igazmondásból táplálkozik, akár zsurnalisztaként szólal meg, akár szépíróként. (Kukkoló, Hét Krajcár Kiadó, Bp., 2004, Előkor, Pannonia Könyvek, Pécs, 2004)
_____________________
Megjelent: Tekintet 2005/3. szám